Iskolánkat két csapat, nyolc fővel képviselte a Magyar Vöröskereszt által szervezett Megyei Elsősegélynyújtó versenyen.

Az elméleti feladatlapok megoldása után négy helyszínen élethű szituációkban nyújtottak segítséget a résztvevők.

Az elsősegélynyújtók nagyon határozottan, megfelelő szaktudással és gyors helyzetfelismeréssel oldották meg a különböző súlyos sérülések ellátását! Részt vettek epilepsziás roham ellátásában, gerincsérült, hasi sérült, csont-ízületi sérülés, erős vérzés, savmérgezés valamint késelés okozta súlyos mellkas sérült ellátásába is. Kreatív feladatként pedig plakátot készítettek, ami a véradás fontosságára hívta fel a figyelmet!

A lelkiismeretes felkészülés, a sok gyakorlás és a csapattagok összehangolt, egymást segítő munkája eredményeként a „Marslakócskák”nevű csapat 6. helyezést az „Aranyásók” nevű csapat pedig 2. helyezést értek el.

A résztvevők a versenyen, illetve azt megelőző felkészítések alkalmával szerzett elméleti és gyakorlati tudást a mindennapokban, az élet bármely területén hasznosítani tudják!

Csapat tagjai

ARANYÁSÓK:  Kocsis Levente 8. a Lakatos Attila Róbert 8.a Méri Aranka 8.a Nagy- Meizner Erik János 8.a Tunyogi Emőke Gréta 8.a

MARSLAKÓCSKÁK: Edvy Nóra 8.a Gulyás tamás János 8. b  Simon Bercel 8.a

Felkészítő: Szabó Noémi védőnő